Labdarúgás kispályás diákolimpia városi döntő Versenykiírása V-VI. Korcsoport
A verseny célja: Sportág népszerűsítése, versenylehetőség biztosítása, bajnoki cím, a helyezések eldöntése.
A verseny helye és ideje: Városi Stadion, műfüves pálya
- március 12. / hétfő / 11.00 2018. március 13. / kedd / 11.00
Versenyrendező: Nyíregyházi Városi Diáksport Egyesület
Bakosi Béla 30-700-2795
Dajka László 30-700-2158
A bajnokság résztvevői: Azok a V-VI. Korcsoportos csapatok, akiket az iskola az MDSZ honlapján benevezett 1998-2002-ben születettek. Középiskolás 2003-ban született fiú tanulók felversenyezhetnek.
Korlátozások:A versenyen azok a diákok vehetnek részt, akik 2015 szeptember 01 és 2017 . augusztus 31. között az MLSZ, illetve a megyei/budapesti Labdarúgó Szövetségek által a felnőtt NB I., NB II. NB III., utánpótlás első vagy másodosztályú és/vagy felnőtt futsal NB I., NB II., illetve utánpótlás első osztályú versenyekre kiadott játékengedéllyel nem rendelkeznek. Ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. A nem magyar állampolgárságú tanulók az adott ország szakszövetségének igazolását kötelesek bemutatni, melynek szövegezése a magyar meghatározással azonos.
Nevezett csapatok: „A” csoport: 1. Vasvári Pál Gimnázium
2. Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi,Vendéglátóipari Idegenforgalmi Szakiskola
3. Kölcsey Ferenc Gimnázium
4.Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola
„B” csoport: 1. Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma
2. Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
3. Evangelikus Kossuth Lajos Gimnázium
„C” csoport: 1. Nyíregyháza SZC Wesselényi Miklós Középiskolája és Kollégiuma
2. Zrinyi Ilona Gimnázium
3.Nyíregyházi SZC Bencs László Szakiskolája
Díjazás: A döntő I.-III. helyezett csapatok érem díjazásban részesülnek.
Igazolás: Az MDSZ nevezési rendszerbe történt nevezés alapján
kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott nevezési
lappal és diákigazolvánnyal!
Annak igazolása, hogy a tanuló az adott időszakban nem rendelkezik
játékengedéllyel, az elektronikus nevezési lap az MLSZ megyei igazgatósága által
történő hitelesítéssel történhet!
Költségek: A rendezéssel, díjazással kapcsolatos költségeket a Nyíregyháza Megye Jogú Város Önkormányzata biztosítja.
Lebonyolítás rendje: A nevezett csapatokat sorsolás útján három csoportba sorsoltuk, ahol körmérkőzéses rendszerben bonyolítjuk a versenyt, az „A” csoport I-II helyezettjei, a ”B” és „C” csoportok I. helyezett csapatai játsszák a döntőt. A csapatok döntőbe körmérkőzéssel döntik el a bajnoki címet.
Továbbjutás: A megyei döntőbe kerül a városi bajnokság I. helyezett csapata.
Egyéb: A mérkőzések 40m x 20m-es pályán 2 x 12 percig tartanak.
A csapat létszám 10 fő. A mérkőzésen szerepelhet 4+1 fő
Az itt nem szabályozott kérdésben az országos versenykiírás szerint kell eljárni.
Új szabály az MDSZ versenykiírásban a 202-208 oldalon!
Csoport mérkőzések:
„A” csoport mérkőzések: 2018. március 12. /hétfő/ 11.00
Vasvári – Sipkay …….. - ……..
Kölcsey – Bethlen …….. - ……..
Kölcsey – Vasvári …….. - ……..
Bethlen – Sipkay …….. - ……..
Vasvári – Bethlen …….. - ……..
Sipkay – Kölcsey …….. - ……..
„B” csoport mérkőzések 2018. március 12. /hétfő/ 11.00
Bánki – Arany …….. - ……..
Kossuth – Bánki …….. - ……..
Arany – Kossuth …….. - ……..
„C” csoport mérkőzések 2018. március 12. /hétfő/ 11.00
Wesselényi – Zrinyi …….. - ……..
Bencs – Wesselényi …….. - ……..
Zrinyi – Bencs …….. - ……....
Döntő: 2018. március 13. / kedd / 11.00
„A”I. - ”A” II. …….. .- ……..
„B” I. - ”C” I. …….. .- ……..
B” I. - ”A” I. …….. .- ……..
„C” I. - ”A” II. …….. .- ……..
A” I. - ”C” I. …….. .- ……..
„A” II. - ”B” I. …….. .- ……..